Györfi Sándor
Kossuth-díjas szobrászművész

Györfi Sándor kiállítás

Image Description

Györfi Sándor Karcag város díszpolgára, országosan és nemzetközileg is elismert művész. Kiemelkedő szakmai munkássága mellett példaértékű embersége, tisztessége, szerénysége és segítőkészsége. Gazdag szakmai tapasztalatát megosztja a tehetséges fiatal művészekkel, évtizedek óta alkotótáborokat, alkotótelepeket vezet. Szülővárosa, Karcag mellett elkötelezett híve a Nagykunságnak és az Alföldnek is, szobrok, érmék, kisplasztikák tucatjai bizonyítják lokálpatriotizmusát, hazaszeretetét.

Györfi Sándor 1951. május 28-án született Karcagon. 1965-1969-ig a budapesti Művészeti Gimnázium üvegdíszítő szakán tanult, ahol a szobrászat alapjait Borbás Tibortól sajátította el. A gimnázium befejezése utáni négy évben katonáskodott, majd édesapja mellett csikós volt Karcagon. 1973-78 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, Somogyi József, Mikus Sándor, Rátonyi József növendékeként. Szülővárosában már 1976-ban bemutatkozott néhány alkotásával a karcagi Déryné Művelődési Központban rendezett kiállításán. A főiskola elvégzése után visszatért Karcagra, ahol Derkovits-ösztöndíjasként hozta létre műtermét. Ezzel egy időben kapcsolódott be a Nyíregyháza-Sóstói Nemzetközi Éremművészeti Alkotótelep tevékenységébe, ahol 1978-tól az Alkotótelepi Tanács tagja, majd 1983-tól művészeti vezetője volt. Itt az általa felújított viaszvesztéses bronzöntés technika vált gyakorlattá. 1977-től a Művészeti Alap, majd 1980-tól a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetségének tagja. Már első, 1980-ban a karcagi Nagykun Múzeumban megrendezett nagy kiállítását is a kialakult Györfi stílus jellemezte. Ugyanebben az évben állította fel első karcagi köztéri szobrát is, „A ménesek emlékére” című alkotást. Bensőséges kapcsolata a lovakkal édesapja mellett eltöltött csikós éveiben gyökerezik. Előszeretettel ábrázol történelmi személyeket is (Damjanich János portréja, Zrínyi Ilona reliefje, Bajcsy-Zsilinszky emlékmű, Szabolcs vezér szobra, Szent István király szobra, Kossuth Lajos szobra, az ópusztaszeri történelmi panteonban IV. Kun László király bronz mellszobra).

Az országos hírnevet első egészalakos köztéri munkája, Györffy István szobra hozta el számára, melyet 1984-ben állítottak fel a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum parkjában. Ez az alkotás jelentős mértékben hozzájárult a Munkácsy-díj odaítéléséhez. A Jászkun Redemptio 250 éves évfordulója alkalmából adták át a Kun emlékhelyet, melynek a kun ősök emlékét őrző szobrai egyedülállóak Európában. Eddigi pályája legnagyobb vállalkozása, kun történelmi vonatkozású alkotásainak csúcsa a 2001-ben átadott Nagykun Millenniumi emlékmű.

A Györfi család többgenerációs művész család, a négy testvér közül Györfi Sándor öccse, Győrfi Lajos Mednyánszky-, Magyar Örökség díjas szobrászművész, akivel több közös alkotásuk is készült, egyik leánytestvére Vargáné Györfi Erzsébet képző és népi iparművész, keramikus, másik leánytestvére Csontosné Györfi Zsuzsa csakúgy, mint a szülők a karcagi pusztában él és a juhászat, a birkafőzés művészetének mesterei családjával. Fiai ifj. Györfi Sándor kőfaragó, Györfi Balázs szobrász, építész tervező művész, akik a műteremben felnőve folyamatosan segítik munkáit.

Alkotásainak sora a három méteres bronz emlékműtől a vegyes technikájú, többrészes térplasztikákig, portréktól a fali fém-domborításokig megtalálhatók. Ezen túl csodálhatjuk jelentős számú érmeit, kisplasztikáit, amelyekben kötelmek nélkül, szabadon bontakozik ki alkotó zsenije. Györfi Sándor a tér kis és nagy felületét egyaránt uralni képes.

Munkássága során megjelenítette a kun-kutatás nagyjait, a kunok beolvadásának, magyarokká válásának csomópontjait, s a már magyarrá lett közös történelem kiemelkedő személyiségeit. Olyan személyiségeket formált bronzba, akik tevékenységükkel alakították, gazdagították a közös történelmet. Kun legendából, az emlékekből épített fel egy vizuálisan is értékelhető világot, tette láthatóvá az ősök emlékeit. Érmei, plakettjei újfajta térélményt tükröznek, szabálytalan, amorf alakjukkal, a pozitív-negatív játékával, a felületek áttörésével. Történelmi, művelődéstörténeti monumentumaira a józan realizmus, újabban lírai expresszionista kifejezés és az emelkedettség összhangja jellemző.
Hihetetlenül gazdag és maradandó alkotásainak köszönhetően Györfi Sándor kimagasló művészi munkáját számos kitüntetéssel és díjjal ismerték el. A teljesség igénye nélkül csak néhányat említve: Munkácsy-díj, Mednyánszky-díj, Magyar Művészetért díj, Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díj, Nagykunságért díj, Magyar Örökség díj, Érdemes Művész, 2018-ban a Kossuth-díj. 

Rólunk

 

Közösségi oldalak
Elérhetőségek